Keo OS ~ Valóság és Elképzelés (by Hagu)

Az emberek nem igazán tudják az érzéseiket kifejezni.

Néhány ember nem igazán tudja az érzéseit kifejezni.

Jung Leo nem tudja az érzéseit kifejezni.

Végre sikerült összehoznom a mondanivalómat. Jung Leo az egyetlen ember - akivel eddig találkoztam -, aki semmilyen érzelmet nem mutat a külvilág felé. Sőt szerintem alapból sincsenek érzései. Ennek ellenére mindenben tökéletes. Egy terminátor. Biztos vagyok benne, hogy az. Főleg mióta láttam a filmet. És sajnos nem az a terminátor, aki jó fej a kislánnyal, hanem az aki csak beprogramozva teszi a dolgát… Jung Terminátor Leo. Egy olyan terminátor, aki szerintem engem akar kinyírni. Most is szinte kilyukasztja az égető tekintete a tarkómat. De miért engem akar megölni? Hisz én őt csak csendben figyelem és fanolom. Vagyis leginkább úgy fanolom, hogy epekedem érte. Vele direkt nem hülyéskedek, mint más emberekkel szoktam. Úgy is csak elhajtana és én azt a nem létező kapcsolatunkat nem akarom tönkretenni. Mert azért örülnék, ha közelebb kerülnék hozzá. Azért is vagyok vele más, hogy feltűnjek neki, bár így is feltűnök neki, mert sokszor veszem észre, hogy engem néz, de olyan metsző, hideg tekintettel. De én kedves, vagy pedig heves tűzzel égő tekintetre vágyom! Mert egy csöppet bejön nekem. Igazából hiába akarom magamat beetetni, hogy csak egy picit, mert fülig beleszerettem ebbe az emberbe. Igazán butaság volt, de ha az ember jobban megfigyeli, akkor egy csodálatos embert fog látni. Lehet, hogy mindenkivel rideg és érzéketlen, de ha egy kisgyerekkel talalálkozik, akkor egyszerűen elbűvölő tud lenni! Csak úgy gügyög neki, és játszik vele, és az ember a kisgyereknél aranyosabbnak látja Leot. Legalábbis én biztosan. Eddig csak egyszer volt ilyenhez szerencsém és akkor estem bele abba az emberbe. Addig is nagyon tetszett, mert mindenben tökéletesen teljesített amibe belekezdett, ráadásul a külseje sem elhanyagolható, de miután megismerhettem a másik oldalát, teljes rózsaszín köd szállt a szemem elé.

Ezek után még egy alkalom volt, hogy újból beleszerettem. Amikor énekelni hallottam. Épp egy stúdióban voltam, mert néhány kölcsönkért hangszert hoztam vissza, amikor megpillantottam Leo széles vállait és aranyos arcát. Szerencsére ő nem látott, ezért behúzódtam egy szobanövény mögé és onnan lestem, hogy mit csinál. Egy producertől kapott utasításokat, amiket nem hallottam, de utána felrakta a fejest és a remek hangosításoknak köszönhetően tökéletesen hallottam mindent. Leonak amúgy is magas hangja van, magához képest, ezért az énekhangja is… de nem az, hogy fura, vagy idegesítő lenne a magas hangja, hanem egyszerűen orgazmust okozó énekhangja van! Ott guggoltam a növény mögött és próbáltam nem sírni a gyönyörtől és a szerelmem megújulásától.

De azóta egyszer sem láttam a cuki Leot, vagy hallottam a hangját. Akarom újra, akarom, hogy velem legyen cuki, akarom, hogy nekem énekeljen olyan hangon. De egyszerűen nem merek lépni felé. Nem egyszer láttam, hogy egy lánnyal beszélget, aki utána sírva rohan a barátnőihez. Sőt, egyszer egy sráccal is eljátszotta, szóval nem hiszem, hogy sok esélyem lenne nála. Amúgy is olyan szemrehányó tekintete van.

- Lee Jaewhan, maga Hyunával és Taekwoonnal fog dolgozni - riasztott fel a tanár a bambulásomból. Jajj ne, én Leoval fogok dolgozni? Én vele? Mindent el fogok rontani, ha ott lesz a közelemben.

- Igen, Tanár Úr - bólintottam, majd a padtársammal együtt hátrafordultunk a két paddal mögöttem ülő Leohoz. Ő viszont már előre fordult, ami miatt a hirtelen mozdulatomtól összefejeltünk.

- Uh, sajnálom - kaptam a homlokomhoz, majd felpattantam és mélyen meghajoltam felé.

- Semmi baj - ragadta meg a csuklóm és húzott maga mellé. - Csak ülj le - mondta azon az elképesztően aranyos hangján, ami miatt az arcomba szökött a vérem. Nagyon nehéz lesz így, a feladatokra koncentrálni.

- De tényleg sajnálom - pattantam fel mellőle és inkább visszahátráltam a saját helyemre, nagy zavaromban először a székemet is sikerült felborítanom, ami miatt Hyuna csak lesajnálóan nézett rám. Most nem tehetek róla, hogy Leotól ilyen helyzetbe kerülök. Engesztelésül csak rávigyorogtam Hyunára.

Valami egyszerű algebrai feladatot kellett megoldani, ami most - nagy szerencsémre - sikerült is, ahogy Hyunának is, viszont Leoval valami nem volt okés. Többször is satírozott mindent a füzetében és a végén ránksózta, hogy oldjuk meg, majd kiviharzott a teremből.

- Leo… - motyogtam. A tanár felháborodva nézett utána, ahogy a diákok is, rajtam kívül, mert én felpattantam és utána rohantam.

- Taekwoon! - kiáltottam utána a folyosón. - Leo, várj meg - mondtam még egyszer, mire megtorpant. Majdnem belerohantam, mert a lendületem még vitt. - Mi volt ma veled, miért jöttél ki? - kérdeztem óvatosan. A válla eddig idegesnek tűnően fel volt húzva, de most leengedte, mintha a levegőjét fújta volna ki. Megfordult és megragadta a csuklómat, majd maga után rángatott. - Mi…? - szakadt ki egy erőtlen kiáltás a torkomon, de nem tudtam megállítani. Csak egy saroknyit húzott és ott berántott egy férfimosdóba.

- Velem miért nem viselkedsz úgy, mint a többi emberrel? - lökött neki a bezárt ajtónak.

- Mi? - dörzsölgettem a fájó részt a csuklómon, ahol Leo megszorított.

- Velem miért nem vagy olyan kedves és vicces Ken, mint a többiekkel? - kérdezte dühösen. - Velem miért nem viselkedsz úgy, mint például Hyunával? - még sosem láttam ilyennek, az arca ki volt pirulva és remegett a dühtől. Sosem mutatott még ilyet felém. - Velem miért vagy Jaewhan? És miért nem Ken? - kérdezte szomorúan csengő hangon.

- És te velem miért nem vagy Taekwoon? - kérdeztem vissza egyszerűen. - Miért mutatod felém Leot?

- Mindenki Leot látja - motyogta és kicsit elfordította tőlem a fejét.

- De én Taekwoont akarom - szaladt ki a számon. Nem tudom miért vagyok most ilyen bátor, de nem hiszem, hogy máskor lesz esélyem elmondani ezeket neki, vagy csak egyszerűen beszélni vele.

- Én pedig Kent… - motyogta. Újra felém fordította a fejét. - Miért vagy más a közelemben? - hajolt kicsit bele az arcomba.

- Mert… - hátráltam neki az ajtónak, a szavakat keresve. - Mert zavarban vagyok tőled…

Kicsit lebiggyesztette a száját és a szeme is sajnálkozóra váltott. - Olyan ijesztő vagyok?

- Nem, nem dehogy - ráztam a fejem. - Hyunával például azért vagyok olyan… - kezdtem bele, de Leo félbeszakított.

- Már megint Hyuna? - dühöngött újból. Ha ő nem Leo lenne, akkor megesküdnék, hogy most féltékeny. - Együtt vagytok, vagy mi?

- Nem! - kiáltottam fel hangosan. - Nem erről van szó! Épp azért vagyok olyan Hyunával, mert rá barátként tekintek! - magyaráztam. - Rád meg…

- Rám meg…? Ellenségként? - kérdezte kétségbe esetten. - Vagy…?

- Vagy… - nyeltem egyet. Most kell kiadnom magamból. - Többként, mint barát… - motyogtam és a végére elfordítottam a fejem, hogy ne látszódjon, hogy az arcom olyan, mint a paradicsom.

- De… most melyik? - hajolt hozzám közelebb, és az államat finoman megfogva, maga felé fordította az arcom.

- Segítek egy picit - szedtem össze az összes bátorságomat, majd előrehajoltam és finomam az ajkára csókoltam. Először csak lefagyott és nem is mozgattam az ajkaimat, csak az övéhez nyomtam a számat. Néhány pillanat múlva már el is húzódtam, mert nem akart visszacsókolni.

- Sajnálom, én… - makogtam, de Leo elhallgattatott, mert előrehajolt és az ajkaim után kapott. Nem volt akaratos csak finoman mozgatta a párnáit. Alig néhány pillanat múlva visszacsókoltam. A kezemet a hajába futtattam, ő pedig a derekamra fogva közelebb húzot magához. Elvált tőlem és összeérintette homlokainkat.

- Bocsánat a csuklód miatt - mosolygott, ami talán most láttam először és azonnal  elolvadtam tőle. - Megismerhetném Kent?

- Megismerhetném Taekwoont? - kérdeztem vissza.

- Azt hiszem megeggyezhetünk - mosolygott, majd édes csókba hívott.