Yongki-BBB ~ Első rész (by Nyuszi & Hagu)

Sziasztok ^^ Egy szerepezést hoztunk Haguval, ezúttal egy YongKi shippel (You're beautiful-t látott doramások előnyben, de igazából nem hiszem, hogy annyira fontos lenne :D)

Korhatár: +16

Figyelmeztetés: Szexuális zaklatás (kis mértékben)

Szereposztás: Yonghwa - Hagu, Hongki - Nyuszi

~ Nyuszi

Yonghwa: Újabb szeptember, újabb év, újra az iskolapad. De jövőre ez már más lesz. Végre végzős lettem. Nem mintha annyira rossz lenne nekem a suliban, de már annyira unom. Sóvárgok a változásért. Bár idén lesz egy kis minimális, mert így utcsó évre kapunk egy új osztálytársat. A srác elméletileg eddig minden zenei sulit megjárt és most a miénkbe jön. Kirúgatták, vagy mi az oka, hogy járja az iskolákat? Mindegy annyira nem is érdekel. 

Reggel az egyenruhámért nyúltam, amit szerencsére csak ünnepekkor kell viselni a suliban, bár így is piszkosul utálom. A szüleimnek is csak futólag köszöntem a konyhában, és a húgom fejére is csak egy puszit nyomtam, majd léptem is a suliba, mert idő volt. Sosem aludtam el vagy ilyenek, de egyszerűen olyan lassú voltam reggelente, mintha visszafelé mozognék. Most sem volt másképp, ráadásul nem tudtam az úton se rávenni a lábaimat a gyorsabb mozgásra. 

Mikor végre elértem a sulit, már rég kezdődött az évnyitó, magyarul a lehető legészrevétlenebbül kellett az osztályom utolsó soraihoz sétálni az udvaron.

Hongki: Megint a szokásos szöszmötölés egy újabb iskolával. Nem értem, minek az egész, úgy se maradok tovább fél évnél. Az eddigi rekordom is két egész év volt egy helyben, nem mintha szerettem volna az iskolát, csak másképp alakultak a dolgok, mint a legtöbb helyen. De ez is elmúlt, és onnan is újabb helyre kerültem.

Ez most az utolsó iskolai évem. Azt gondoltam, majd vegyes érzelmekkel állok neki, olyan csapongó módon, de úgy látszik tévedtem. Ugyanis már-már unottan gondoltam előre az egészre, ahogy ott egyedül ücsörögtem a leghátsó padban rá kellett eszmélnem, hogy egyszerűen hidegen hagy.

Yonghwa: Az egész osztály csürheként csörtetett a termünkbe és nekem - mint utolsó érkező - fel se tűnt, hogy bent van az új osztálytársunk. Aki ráadásul az én helyemre ült le. Megtorpantam előtte. Nem reagált semmit, unott fejjel bámult előre, mire én csak vállat vonva ledobtam magam mellé.

Hongki: Nem nagyon érdekelt, mi folyik körülöttem, egyre inkább úrrá lett rajtam az unottság. Az egyik kezemen megtámasztottam a fejem, és úgy bambultam a heves gesztikulációval magyarázó tanárra, de nagyjából nem is észleletem semmit abból, ami történt. Mondhatni nyitott szemmel aludtam.

Yonghwa: Nem szól hozzám. Miért nem szól hozzám? Valamit tettem ellene? Nem is ismerem. Nem tetszik neki a fejem? Az nem valószínű, túl jóképű vagyok.  Néma? Nem hiszem, elvégre ének szakon vagyunk. Akkor meg miért nem szól hozzám?

Csak felé fordultam és a száját szuggeráltam. Hozzám fog szólni.

Hongki: Magamon éreztem az újdonsült padtársam tekintetét. Nem tudom, hogy néz ki, mert nem néztem rá. De a parfümjét éreztem minden egyes levegővétellel, erős volt, de nem annyira, hogy kellemetlenül fojtogató legyen. Mindenesetre engem bámult, de eszem ágában se volt ránézni, "már csak azért se" alapon, ami olyan jól passzolt az egész életemhez.

Yonghwa: Olyan mereven bámultam rá, hogy szinte sugarak lövelltek ki a szememből. Az első reakciója, ami arra utalt, hogy észrevett, a szeme tikkelése volt. Megkímélem, nem csak egy pontot fogok bámulni.

Lustán végigjárta a tekintetem a srác arcát és rá kellett jönnöm... hogy igencsak tetszetős. Sőt, kifejezetten kellemes látvány, és éppen az esetem volt.

-  ...Kedves diákok, mint észrevették, van egy új osztálytársatok. Lee, kijönne kérem? - szólt a tanár.

Hongki: Nagyon hosszú ideig tartott, mire felépítettem annyira a koncentrációmat, hogy megértsem a tanár kérését. Beszívtam a levegőt, majd mint egy lassított felvétel felálltam, és zsebre vágott kézzel kibattyogtam a kis emelvényre az idősödő nő mellé. Egy pillantást vetettem az osztályra, azzal a tudattal, hogy úgy se fogok egyikükre se emlékezni egy év múlva. A tanár egy kedvesnek szánt, de igencsak erőltetett mosollyal pillantott rám, mintha arra várt volna, mikor tör ki belőlem az, ami miatt már ez a tizenharmadik iskolám életem során. Megköszörülte a torkát, és felszólított, hogy mutatkozzak be az osztálynak. Elhúztam a számat, mert megint ezt kell játszanunk. Megnyaltam a kiszáradó felső ajkam, majd nagyon halkan, szinte alig hallhatóan kezdtem beszélni.

- Lee Hongki vagyok, 18 éves diák, köszönöm, hogy itt lehetek - ahogy befejeztem meglehetősen szűkszavú beszédem biccentettem egyet, majd a tanár engedélyét meg se várva visszaslattyogtam a helyemre.

Yonghwa: - Tyű, de sok volt ez... - szaladt ki a számon a gúnyos megjegyzés akaratlanul is. Hongkin kívül mindenki felém kapta a fejét, de ő mintha meg sem hallotta volna. Ahelyett, hogy összehúztam volna magam, csak kiegyenesedtem és szembenéztem velük. - Miért, szerintetek ez elégséges információ?

Hongki: Nem adom meg neki azt az örömöt, hogy hozzászóljak. Tudom, hogy arra pályázik, hogy kibillentsen, felidegesítsen, de nála elszántabb embereknek se sikerült. Derűs mosoly futott át az arcomon a nevetséges helyzet gondolatára, hogy valaki ilyen gyengén indítson, de továbbra se néztem rá. Nincs az az isten.

Yonghwa: Az osztály néma csöndben maradt.

 - Áh, ne legyetek már ilyenek. Maga se tanárnő? Nem hívja vissza Lee urat? - a tanár csak hebegett-habogott a kirohanásomra, de semmit sem tett. - Ennyi gyíkot - dőltem hátra összefont karral.

Hongki: Minden tekintet rám és a padtársamra szegeződött. Én a fejemet két kézfejem felső oldalán pihentetve bambultam ki az ablakon, mintha tudomást se vennék a világról. Az idők során megtanultam együtt élni azzal, hogy állandóan néznek, és már kicsit sem zavart.

- Szánalmas - formáltam szinte némán az ajkaimmal.

Yonghwa: Még mindig őt bámultam, ezért észrevettem az ajkai mozgását. - Ohó - hagyta el a számat, attól függetlenül, hogy mit is mondott. Így kell ezt csinálni. Elégedett mosollyal az arcomon dőltem hátra.

Hongki: Tikkelt egy újabbat a szemem, mikor meghallottam a győztes felszólalást. Nem hallotta amit mondtam, pedig ez lett volna a cél. Ehelyett most örül a fejének, hogy sikerült szóra bírnia. Azt hiszem, egy pillanatra sikerült kizökkennem, és némileg fel is idegesítenem magam. Halkan mély levegőt vettem, hogy ne reagáljak semmit. Tilos. Tovább bambultam, mintha mi se történt volna. Ha reagálok, elveszítem a kis párbajunkat.

Yonghwa: - Úgy se bírtad volna sokáig - cukkoltam halkan, hogy csak ő hallja. - Az én vonzerőmnek senki sem tud ellenállni - semmi reakció. - Igaz még rám se néztél, nem is tudod milyen jóképű va...

- Befogná ott hátul?! - úgy látszik a tanár Hongki helyett is ideges volt.

- Hogyne, de épp segítek beilleszkedni Leenek - intettem vidáman a tanárnak, majd fordultam is vissza.

Hongki: Jóképű? Ekkora pofával nem tudom kit érdekel. Még ha a világ leghelyesebb pasija is. Vagy csak velem ilyen? Végül is nem lenne példa nélküli. Valahogy az átlagosnál több embernek viszket a tenyere az arcom látványától. De elviselem, ha megvernek, nem hisztizek, úgyhogy nem is szállnak rám hosszabb ideig.

Most se terveztem másképp. Inkább ignorálom a srácot, még ha a heréimtől akar megszabadítani, akkor is.

Yonghwa: Na jó, szóval, ha nem figyel rám akkor, ha szavakkal bánok... akkor fog figyelni, ha tettekkel. Előre fordultam, mintha letettem róla, de a kezemet a combjára tettem és apró simításokat végeztem.

Hongki: Egy szemrebbenésen kívül nem reagáltam semmit, pedig rendesen meglepett tettével. Letapizott, mint valami lánykát. Mint valami ribancot. De nem reagálhatok. Muszáj elviselnem, különben ő lesz a győztes, és akkor még jó hosszú ideig szívhatok.

Yonghwa: A simogatásokkal egyre beljebb és feljebb értem, míg végül a nadrág szúrós anyagán keresztül már a férfiasságát izgattam. Erre már muszáj lesz reagálnia, legalábbis testileg.

Hongki: Mi a retek? Ez nem szimpla tapizás, hanem molesztálás... Megköszörültem a torkom, majd egy határozott mozdulattal felálltam a padból - majdnemhogy feldöntve azt-, és elindultam a terem ajtaja felé. A tanár kérdő tekintete követett végig, de nem szóltam, amíg nem kérdezett kissé megrökönyödve.

- Elnézést, Lee, hova megy?

- Mosdóba, hölgyem - biccentettem, majd válaszát meg se várva lenyomtam a kilincset. Hhh. Ez az ember nem normális. Pont neki kellett mellém kerülnie? Levágtam magam a terem előtti padra, és vártam.

Yonghwa: HÁ! Tudtam, hogy ezt nem fogja bírni. 

- Tanárnő muszáj lesz vele mennem, nem tudja hol a mosdó - a válaszát meg sem várva pattantam fel a helyemről és rohantam ki. Hol lehet? Itt ült az ajtó melletti padon. - Szevasz - torpantam meg és lehelyeztem a seggem mellé. - Folytassam?

Hongki: Nem reagálhatok rá, nem szólalhatok meg, mert ha tiltakozok soha többé nem szakad le rólam. Az ilyen szadista mocskoknak csak az okoz örömet, ha az áldozatuk tiltakozik. Nyilván... Gusztustalan ez a fajta.

Elhatározásom szerint nem is tettem semmiféle mozdulatot, és néma maradtam. Csak unjon meg és szálljon le rólam.

Yonghwa: - Hallgatás beleegyezés - vontam vállat néhány pillanat után. Újra az öléhez nyúltam, de a kezem megállt a levegőben és bevillant valami. 

- Basszus - kaptam a fejemhez. - Sajnálom - fordultam előre és néma ismerősömre nem mertem pillantani. Basszus, hogy csinálhattam ezt? Mint valami perverz. - Jézus - ráztam a fejem már nevetve. - Biztos valami őrült perveznek tartasz. Pedig én a finomabbak közé tartozom - hintettem egy finom kis figyelmeztetést a mondanivalómba. - Üdv a suliban - tettem még hozzá így utoljára és már indultam is vissza a terembe, de Hongki megragadta az egyenruhám ujját. Meglepődve fordultam vissza és a szemeibe bámultam.

Hongki: Végre láthattam az arcát. Kíváncsivá váltam, miután végre feladta a férfiasságom kerülgetését, és némi emberséget mutatott felém. Egy pislogással mértem végig az arcát, majd elengedtem az ingujját, ezzel némán jelezve, hogy ennyit akartam.

...tényleg jóképű.

Yonghwa: Csak... ennyi. Hát jó. Csendben sunnyogtam vissza a helyemre a teremben, de végül Hongki székére huppantam le. Úgy se jön már vissza, nyugodtan ülhetek.

Hongki: Könnyed sóhaj futott ki az ajkaim közül, majd elnyúltam a terem előtti padon. Nem épp a legkényelmesebb fekhely, de nincs kedvem visszamenni. Úgy se érdekel, mit kapok érte, előbb-utóbb innen is eltanácsolnak.

-- Délután --

Yonghwa: Viszonylag közel lakok a sulihoz - mert ugye gyalog járok - de ott a környező panelház-erdőben. Vagyis az osztálytársaim nagy része nem arra lakik. Ezért is lepődtem, amikor hazafelé menet megpillantottam a 10 méterrel előttem sétáló Hongkit. - Hé, Lee, mit keresel a lepratelepen? - kiáltottam utána.

Hongki: Tényleg nem tartott tovább két másodpercnél, de reflexből megtorpantam. Szerencsére aztán gyorsan reagáltam, és már lendítettem is tovább a lábaimat.

Hogy került ide pont ő? Egy osztálytársammal futok össze, és az pont ő... Vagy lehet, hogy volt más is, csak nem ismertem fel? Az igazat megvallva, az övén kívül egyetlen egy arc se rémlik a teremben ülőkéből (ami nem is meglepő, tekintve, hogy... nos... úgy ért hozzám már az ismertségünk első néhány percében). Bár a nevét neki se tudom.

Gyorsítottam a lépteimen, és igyekeztem úgy tenni, mintha nem vettem volna észre, de ezt nagyjából már ott elszúrtam, hogy megálltam, mikor megszólított.

Yonghwa: Megállt. Oh, megállt. Ez egy reakció. Tőle. Felém. Ez igazán érdekes. - Ezek után már nem hagyhatsz figyelmen kívül, Lee - gyorsítottam a lépteimen és be is értem. Nem volt sokkal alacsonyabb nálam, de azért meglátszott a különbség. - Semmi? Hát semmi - vontam vállat. Ez után nem szóltam hozzá. Csak mellette sétáltam.

Hongki: Aish, most követni fog? Valamiért annyira felidegesít... Nincs jó napom. Általában könnyen veszem az ilyen átlépni való akadályokat, mint amilyen ez a srác is. Csak meg kell nyugodnom.

Előre szegeztem a tekintetem, és szigorúan az utat néztem. Még véletlenül se pillantottam fel rá. Ha sétálok így egy darabig, meg kell hogy unja. Csak csatangolok egy kicsit a környéken, maximum egy óra és lekopik.

A remekül kiötlött tervem azonban sokkal hamarabb került meghiúsításra, mint arra bármikor is számítottam volna. Az ég ágyúlövés-szerűen kezdett dörögni, és kövér vízcseppek hullottak a nyakunkba, amik nem mellesleg baromi hidegek is voltak.

Yonghwa: - Nem akarok tolakodó lenni - bámultam fel az égre. - De két saroknyira lakok innen, és ha nem akarsz megfázni, akkor fel is jöhetnél hozzám. - Hongki természetesen most se tisztelt meg azzal, hogy rám néz. - Otthon vannak a szüleim, megerőszakolni nem foglak. És énekesként ciki, ha torokgyuszit kapsz - próbálkoztam az aduásszal.

Hongki: Sajnos muszáj volt igazat adnom neki. Messze elkószáltam a lakásomnak még csak a környékétől is, mire hazaérnék valószínűleg nem csak a torkom fájna, hanem egy tüdőgyulladást is összeszednék. De természetemnél fogva késztetést éreztem arra, hogy ellenkezzek. Úgy látszik, hogy nálam ez az ösztön minden egyebet a földbe döngöl.

- Szerinted miért rúgtak ki eddig minden zeneiskolából, ahova jártam? - szaladt ki belőlem a gúnyos hangsúlyú kérdés. Csak utána jöttem rá, hogy megszólaltam. Éreztem, hogy elönti az arcomat a vér, sőt még a fülem hegyébe is jut. Ezt elszúrtam.